Budapesti Vidámpark (38)

Ország: Magyarország
Kategória: Szórakozás
Szolgáltatás: Budapesti Vidámpark
Frissítve: 2008-04-12, 22:13:20
Letöltés: 1660
Kapcsolat:
Alkotó:POIplaza
Hasznos információk:
A budapesti vidámpark 1950 májusától fogadja az oda érkezőket, szórakoztatva fiatalokat, időseket. A látogatók száma évente közel 1 millió fő. A vidámpark története nem csupán 50 évnyire nyúlik vissza, elődei, a Vurstli az 1800-as, az Angol Park pedig az 1900-as években nyitotta meg kapuit. Erről tett említést Molnár Ferenc is Liliom című színművében. A mai vidámpark e kettő terület összevonásából jött létre, ez mentett meg sok olyan dolgot, ami már akkoriban működött, például az 1906-ban épült Körhintát, ami felújítva bár, de várja a szórakozni vágyókat. Ugyanilyen okból említhetjük az 1922 óta üzemelő Hullámvasútot, melyet mára műemlékké nyilvánították.
 
Évente mindig található újdonság az igények kielégítésére, ilyen a Looping Star, a Skóciából érkezett átfordulós hullámvasút. A Gólkirály nevű, interaktív góllövő játék és a Lézerdodgem a 2004-es év újdonsága volt. A világ legnagyobb és Európa egyetlen ilyen berendezése hamar látogatók egyik kedvence lett.
 
A Vidámpark jelenleg 6,5 hektárnyi területet foglal el, 40 szórakoztató játéka nagy választékot nyújt a látogatók számára.
Magyarország
Magyarország

Vidámpark-Álomhajó/Dream Boat
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Barlangvasút/Dragon/Train
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Break-Dance
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Disk'O
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Elvarázsolt kastély/Castle
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Família Express/Family Express
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Főbejárat/Main Entrance
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Gokart/Go-cart
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Gólkirály/Goalstriker
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
Vidámpark-Gyermekkert/Children Park
H-Budapest, Állatkerti krt. 14-16., +36 (1) 363-8310
 
facebook twitter rss
Felh.:   Jelszó:

Új POI gyűjtemény

Frissítve - Magyarország
Válogatott éttermek (116)
Frissítve - Magyarország
Nemzeti Dohánybolt (91)
Frissítve - Magyarország
Bulinegyed (27)
Újdonság - Szerbia
Deichmann (13)
Frissítve - Románia
Nyilvános mosdó (4)
Frissítve - Románia
Skoda márkereskedő és szerviz (9)
Frissítve - Ausztria
Fix traffipax (1175)
Újdonság - Horvátország
Deichmann (29)
Frissítve - Magyarország
Mlinar (2)
Frissítve - Magyarország
Decathlon (12)
Újdonság - Bosznia-Hercegovina
Deichmann (7)
Frissítve - Egyesült Államok
MouseSavers kalandpark (280)
Újdonság - Franciaország
Halles Dis (4)
Újdonság - Ausztrália
Sam's Warehouse (90)
Újdonság - Németország
BSW Partner (mulrimédia) (366)